A virágóra ollója

Böjtelő hava

Amerre népek vándoroltak,
országút, hadiút
most kánya ríkató dűlő
- kifordult gyökér a kolonca,
hengermalom zúgású facsoportban
porhó őrlemény kavarog.

Már fagy-pecsét töretik,
a csontok alatt szén, vasérc,
csőr-csákány csipog - fölpattan a héj,
a lárva-koporsót fakopács szögezi,
pocsolyából is fölkel a nap.

Fehéren-feketén
a táj ceruzarajz, grafit
ágak satíroznak, tövis-
bokron hússzín maradék,
egy szárny szitalenyomata, levélé
pókfonálon a cégér,
szemléltető csontváz
ágakra szövetet próbál
az ódivatú tavasz.

S mohón, mint a kábítószer-élvezők,
szívjuk a mákonyt - a friss levegőt.

Magyarság

Lélekölő szétszórattatásban
siratóénekkel, balladával
pusztába kiált e nép -
a szabadságharcait elbukó
Himnusza gyászinduló,
hazája ezeréves töredék.

Radnóti

Sérülten háborús repesztől,
Krisztus száll le a keresztről
- magát sem tudta megváltani.

Fölsír szögesdrót-jászolban
az ember fia,
ösztöne súgja, hogy halál fia,
szerelme rejtett 'csillagrendszerét'
vizsgálja, hasonlattal él, amíg él,
puskatus a toll,
fegyver a szó -
'Járkálj csak, halálraítélt!'

Eltiporta az 'erőltetett menet',
még fölkelt a tarkón lőtt remény,
egy ország hullott sárba vele!

Mennyi vers bukik tömegsírba.
De az ő viharkabát kötésű versesfüzetét
exhumálta az ég - vetíti nagyítva.
Csak emberszabású élete töredék.

Költeményes bibliát
ki emel pogányok arca elé? -
Ki maga sosem ölt,
inge örökké vérpecsétes.
Művében rend, remény, 'könnyűléptű béke'.

Van Gogh

Az ég színe
élet vize,
hullámzó búzatenger,
s a napraforgók sárgája,
mezők eleven vászna,
üdvözült lelkek ciprusa,
megváltó Krisztusa,
a vér és olaj
hétszín világa sem kellett -

de energiája: a Nap,
az ősrobbanástól szaggatott erővonalak,
s egy modern művészi eszme
megszállottja csak festett, festett.

A művészet mint áru?

Rendel a Bosch-hasú,
Rubensi rózsaszín húsú
tisztes házaspár -

Shakespeare vér-drámát ajánl,
Michelangelo márványkővel töri magát,
lélek templomában
orgonál Bach.

Beethoven mogorva, süket.
Van Gogh, Csontváry vibráló őrület.
S kiknek idegein játszik a XX. század,
- 'a költők mind soványak'.

Életvonal

Borostyán foglalatában
ősméh DNS karátja -
tudósok ujjain kincses
pecsétgyűrűn koronás címer
- titokzatos varázsa.

Középső szem a láncban:
sok millió éves
föltámasztható fehérje -
rezdül fénytörő szárnya,
még megszúr fullánkja.

Szent György hava

A jégkristály szívű
elvérzik cseppenként.
Hamis gyöngy, féldrágakő
betört kirakatban ragyog -
repedés éllel miattuk párbajoz.

Szélfuvallatnak fölszállópályák
a síkos háztetők,
égbolt ejtőernyője
szálló maggal ér földet.

Légáram hajtotta selyemfátyol a kócsag,
bükkös ajtaján küllőmadár kopogtat,
harmatért villan a sárgarigó csőre.
Egy akasztófa forma
akácot bújtatna lombja
- ahány gyűrűje, annyi élete,
követő árnya melléje térdepel.

Gémberedett ágakban, tagjainkban
életnedv zsibbad,
erős, mint csont forradása,
görcs a fában.

Vasúton

     150 éves a magyar vasút

A párhuzamos sínszálak
célállomása a végtelen -

Fülke-térben utazunk
(mellékvágányon a múlt)
szabad pályát kap
űrben az álom -

Botló talpfákon, kavicságyon
pályamunkás apám
csákányoz csillagot,
a síposzlopnál gőzmozdony zihál,
szikrányi szemvillanás - az utasok,
s a légáramtól zendülő távíróhuzalok
már a kanyarban keringőznek -
a hasznos teher nem fáj a földnek.

Egy országrész vasidegei,
égtájak forgalmas csomópontja
a rendező pályaudvar
- térképet hitelesít.

*

Emberi történetem a vasút:
a szakítópróba munka
- egyenes gerinc -
ösztön után tapasztalat,
szerszámok meghosszabbítanák,
hegy- és vízrajz meggyötört,
égő tenyerem;

forróság karikázik szemem előtt -
vasolvasztó nyárból kilobbanó izzás
az ívben sikongó sínpár.
Majd váltót állít az ég -
jégcsapokkal a tél aláver,
megfagy az izzadságcsepp.

És menetrend szerint
átdübörög a föld.

Pünkösd hava

Hófúvás-piramisban áttelel
a csíraképes mag,
lángnyelv a sziklevél.
A föld sarkában primer színt kever
gólyahír, szegfű, szamárkenyér.

Bolond szél tépdes levelet:
szeret, vagy nem szeret?

Rezdül madárvárta lomb,
gyűrődik virágmintás szoknya,
lágy formák, kezes idomok
öleléséből a szemérem kicsiklandozna,
szép lábak ollójába fog,
hatalmában tart a vágy.

Eső paskolta termőtájakon
bibét dajkál a hímnős virág.

Strandfürdő

Pirul anyaszült meztelen
- Napisten öleli kedvesem.

Belső tüzén fehér teste
már testem-lelkem megégette.

Laza szellőbe font haját
sok kéjsóvár ujj lebontaná.

Telt pocak nagydobján pereg
a bütykös férfiujj - ideges.

Bájra rakódott hájréteg -
falánk nejét nyögi a mérleg.

Szárnyas erényöv kendőzi,
tüskés öle is napfürdőzik.

Elkent rúzsfolt a zárt ajak,
mosdótálnyi izzadság szakad.

Testsúlyából annyit veszít,
amennyit a vízből kiszorít.

Csóva csobban sisteregve
- fejest ugrik a sihederje.

Hullámlovasként bukdácsol
sakktáblával néhány megszállott.

Gyeptégla szorosan ágyak -
hátat fordítunk a világnak.

Széptevés

Gyönyörű nő szemébe
vers-tükröket villantok -

Karkötője, nyakéke
- kiforrázott csontjaim.
Bőrömből szíjat hasít,
hogy díszt hordjon, sallangot.

Még ártatlanul kérdez:
Másnak is tetszenék-e?

Természetjárók

Útitársam egy virágporra allergiás,
csalánkiütéses városi lány.
Kóc hajából az álmot
ki sem fésülte még,
rám villantja sok dioptriás
csontkeretes szemüvegét -
„Boglárka vagyok” - rebegi a mimóza,
s visszabújik egy Növényhatározóba,
könyvjelzője préselt virág.

„Gyökér-, termés-, kéregdrog
vértisztító és feldob” - csacsogja.
„A líra nyitvatermő,
zárvatermő a próza”
- hoznám zavarba én.
Nem éppen jókor
kerül szóba az Ókor.
Meglopva égi örömök tüzet,
kaszáló torzsain
nyújtózunk, mint két fakír.

Altató nélkül

Csipkefüggönyön csillag
- hálóját szövi az éj.
Szellem világát oltogatja
sok félrecsúszó hálósapka,
meg nem szolgált babér.

Az asszonyi állat elveri álmom -
Pegazusból nem lesz igásló!

Kisasszony hava

Kőedényből a hó kiforrt,
mint bőségszaru önti most
a záporvirágot, aranyesőt.

Gyökér és lomb kettős korona,
vérrokon a kéz s a rózsatő.
Napelemes tátikák nyílnak,
nagyfeszültségű vezetékekben mintha
tücskök ciripelnének -
elektromágneses közegben
szikrányi élet.

A fény rugós mérlegén
fűzfakosár harmonikáz,
zöldség és gyümölcs,
hasbeszélő befőttesüveg
celofán ég alatt piheg.
Elgurult rajzszög csótányok
padkája az éléskamraküszöb.

Sárgás fű, árvalányhaj
nyarunk napsugara.

S óráikat visszaállítják
a kezes katicabogarak.

Öregdiák-találkozón

Öröklét derűjével az óváros
Fogadalmi templom hajója
kettős tornyával a Tiszára billen,
háztömbnyi árnyakat bocsát a vízre
a megáradt alkonyi fény.

Hol a csigalépcső mennybe visz,
szobrok, szentképek
repedező merevsége
térdeltet imához,
árkádok boltívei,
kőnehéz szívű nagy szellemeink
Nemzeti Pantheonja,
a történelmi megyék címerkoszorúi.

Létünk félmúlt,
sötétkamrában előhívott
élmény a fényérzékeny papíron -
Toronyóra ormótlan percmutatója
pöccinti tovább az időt -
A füvészkert felől
délszaki növények illata száll,
tövisbokrok sűrűfésűjével
bontja haját a szél,
színt vált boszorkánysziget televény,
iszapban megfeneklett liliom.

Itt kísért iskolás álom:
becsöngetnek, szólítanak
holtukban is szigorú tanárok.
Benyitok szertárba, laborba -
Ora et labora!

Napsugár metszi a tanulószoba ablakát,
íróasztalra szamárvezetőt
vetít a redőny -
eseményekhez rendelni éveket,
zsenge verssoraimmal fűzve
megsárgult számtanfüzet zizzen:
„Nem a levél hagyta el a fát
- fatörzs a levelet”.

Műélvezők

Isten a művészetben nyilvánul meg
- jelen van
színe, formája, hangja,
habár egész valója láthatatlan,
kompozícióban ő a szervező erő,
tetten ért szépség, eszmei mondanivaló

- lelkesedik a tárlatvezető
(maga is mozgó esztétika)
aurája szinte tapintható.

Az alkotó nyugodjék békében,
már biztos örökléte,
szenvedése nem volt hiábavaló.

Egy modern fémszobor körül
növekvő térerősség,
mint amikor kifekszünk
a napra, holdudvarra,
végtagjainkat négy égtájnak adva,
valami földöntúli sugárzás
pazarolja ránk energiáját -
aranybetűs felirat fénylik:

„Ars longa, vita brevis.”

Hívójel

Védőpajzsuk sastoll és pálmaág -
a bennszülöttek harci díszben
körültáncolják a leereszkedő gépmadarat
- félistenként száll alá
a napellenző-maskarás néprajzkutató,
s fordul vissza, ha tiszta a légifolyosó.

Ősi népek szalmából, nádból
repülőmodelleket készítenek,
őrök figyelik az eget -
szárnyaszegett mozdulatlan
várják, hogy esőkabátba csavartan,
rakétarobajjal, fényözönben
leereszkedik a hatalmas,
hoz megváltást, ismeretlen veszélyt,
gyökér, gumó, majomkenyér
bővében van, idegen félretolja
(mást gyűjtöget, van egyébre gondja)
kíváncsi, mohó és kevély.

De mintha ő is félne, lopva
magasba kémlel, - 'a jövő emlékei'
rejtvény megfejtésért kiált
(Istent keres a civilizált?!)
vár földön kívüli hódítókra.

Angyalka hozza?

Testhez álló, formatervezett,
nagy horderejű tűzfegyverek
mintái őrzik a karácsonyfát,
más ajándékait túlragyogják
- tanuljon, tudjon a gyerek.

Hitvita

Ha van e világnak széle,
van kezdete, vége,
van Isten, ahány vallás,
szentélye annyiféle.

A világ fölépítése

A mindenséget mutatni föl
elég a molekulányi Föld -

Atommag isteni
erőterében itt kering
mezonmezőben fényesen
az elektron parányi
tömegével az értelem.

Szent András hava

Mérsékelt égöv alatt
évszakot vált a park.
A Jeges-tenger felől
több csomóval betör
a szél, fény-árnyék söpredék.

Járdánk mozaiklap: öntapadó levél,
s botlunk fagyos rögbe - földgolyóba.
Egy kitaposott kérgű félcipő
- útszélen bomló tetem,
a fészkéről levert
telefonkészülék még csipogna.
Fákban a tűz szénsötét indulat,
s mint akibe a villám belébújt,
gyilkot emel a magányos cédrus.

Allegro barbaro
nagyvárosi zajok -
légkalapácsok, lármás
fémalkatrészek szaggatják a dobhártyát,
eltévedünk a jelzőtáblák erdejében,
magaslatok havasi kürtje hallik -
huzatos földalattik
- modern kori barlangjáratok
falain absztrakt festmények.

És lett mesterséges világosság:
csak fölfelé terjeszkedhet az ország,
csipkés határok,
nagyívű hidak zárójelbe teszik
folyóink befagyott vizeit,

s a sirályok sikongva
fészkelnek jégtorlaszokra.

Szállingózó hófüggöny mögött
füst kéménye inog,
torlódó háztetőkön
tv-antenna képírásjelek,
hegyek hóláncán megindult egek.

Állat(i)versek

Lajhár

Sok idegbeteg rá hivatkozik
Lógós, nincs tartása, tunya,
mint akasztón a ruha,
disznóság a füstölőn,
csöpögve ejtőző túró.

Vagy csak ég felé húzó,
kimért, lelassult űrutas,
ki súlytalan térbe lépett,
így idejében fékez?

Fogást keres, ha fogy is,
lustaságra hagyatkozik,
mert neki
vannak elvei.

A veréb

Nem címerállat büszke a veréb,
potyadék szarba veri a fejét,
de válogat, s kivárja idejét.

Férgek

Lapos, hengeres, gyűrűs,
villás, kerekesféreg -
örvénylik galand, métely
- fonál, húr, buzogány,
kevéssörtéjű, nadály,
simafejű, hólyag,
istenverte horgas
vérszívó, élősdi kerge.

Földet is megforgat
bomlás, televény, trágya
kukaca, gilisztája.
Növény, állat és ember
vakon rátaposna,
szaggatva, kettészelve
még nyüzsög - undok pondró.
S hiába zár koporsó.

Rendezés alatt

Szemgolyóálló kirakatüveg -
lőtéren pucér próbababák
(visszanéz a szemüreg)
műmosoly a divat,
műmárvány Aphrodité
torzó szobroz,
reklámpapírba csomagolva
a tűzveszélyes gipszmadonna
megőrjíti a poroltót,
s amint belibben a kirakatrendező,
sorjázó vállfák
járják a kánkánt
hálátlan közönség előtt.

Alkalmi zenészek

Kesergő, vigadó,
kísér hangosítható
gitár, harmonikaszó,
duda, dob, nyenyere,
csápolók tenyere,
fafúvós, a rezes,
nyelvsíp és ajaksíp,
csak a bőgő haragszik,
járja inaszakadt is.

Bár a szöveg együgyű,
cifrázza a hegedű,
szaggatja citeraszó -
táncol cifraszűr, bő szoknya,
leégeti diszkó pokla
- ma minden lány eladó!

Falfirka

„Om mani padme huni”
- rejtvény tibeti betűjeggyel?

Repedések titkosírása,
rovátkolt runák, hieroglifák,
s a rombusz, obszcén ábrák mellett
nyíllal átlőtt szív -
'Csöcsikém, szeretlek!'
Itt jártam,
'Jocó, 1990...'
vagy: 'Minden hatalmat! -
Hüje, aki olvassa.'

Ékírásos fatörzsön,
meg WC oldalán
némelyik a keservét kitölti,
mielőtt kitörli.

Alapművelet

Őskáosz,
csírasejt
különbsége: élet.

Éghető
és gyújtó
különbsége: tűz.

Porhüvely
és lélek
különbsége: fény.

Terméskő
s műremek
különbsége: szép.

Részeg ábécé

Itt a boroshordó, Ó,
hozzá lopótök p,
e fonott korsó k,
mellé dugó í,
egy kalapos Qrva Ő.
Igyál mindörökké,
nyakaid, ne is kortyold
tölcsér nagy torkú V,
mely varázslattal W
és gyűszűnyi ü,
üvegpohár u,
s te, bögreszájú,
koccintó y,
hogy az x-lábú
asztal alá bukj.

Felhőalakzatok

                      (   )   -   (   )   -   (   )
                    . . . . . . . . . . . . . . . .
                   : : : : : : : : : : : : : :
                  ; ; ; ; ; ; ; ; ; ; ; ; ; ;
                , , , , , , , , , , , , , , ,
                „  ”  „  ”  „  ”  „  ”  „
             !   !   !   !   !   !   !   !
            ?  ?   ?   ?   ?   ?   ?
           – – – – – – – – – – –
         = = = = = = = = =
        /  /  /  /  /  /  /  /  /  /
        __________________
         E            S            Ő


         S            Ó            S


         Ő            S            E


          z             z            z
        zápor       zápor       zápor
      zápor       zápor       zápor
    zápor       zápor       zápor
  zápor       zápor       zápor
    por          por           por
      r             r                r

Bogáncs bókol

A Sió mentén

Sió vize sí-
rí, - törjék malomkerékbe,
inkább tél verje vasba,
mint bűzlő hal pipálja
Ó-Sió, nádas holtágak
ívóhelyei, hínár,
árterek zöldje híján.

Öklendező befolyók
hordalék mérges medre,
levél szeméttelepje, falura
Balatontól a Duna
folyásáig nyarat leúsztató
vadvíz villantó Sió.

Mosók zsivaja visszhangzik
a harcsázó s a híd közt.
A sás mit suttogott? -
verte a sulykoló,
bokor szoknyát borított,
halk sikoly fogott siklót.

Buborék-gyöngyöt fűz
horgászbot, háló szála.
Sió: partszaggató
hajók, kötélverő csónakok
zsilipelt csatornája
csillan jegenyenyárra.

Tavaszváró

Télvíz árad - jégcsapra vert,
hóba hűtött napsugár,
porlasztott eső szitál,
fagyásra gyógyír gyanta, nedv.

Borpincékben korgó hordó,
jégtörő Mátyás jelez:
zsákban hoznak meleget,
zöld ággal jön Gyümölcsoltó.

Virágvasárnap megáldlak,
április bolondja, én,
májusfát tűző legény,
öröm pünkösdi királya.

Rögtönzött zápor

A mozgás egyenes vonalú,
az utazósebesség egyenletes
s = c . t képletét
radírozza kipörgő gumikerék
de a műszerek nyugalma emberfölötti,
villámlanak az ég ablaktörlői,
reflektorfény vetít
elsuhanó tájképeket -

Füstölgő bokrok,
hétrét hajló fák
vízi utunkat sűrűn szegélyezik,
kifordult óriási ernyő
a lombos erdő.
Gyors tüzet nyit ránk
a mennydörgés tornya,
körben veri föl sátrait
esőcsepp, vízhatlan ponyva,
kibocsátja tapogató csápjait
egy ólmos felhő,
jégeső-korbács suhog.

Mikor a túlcsordult Tejút
földünkön tócsákban áll,
a megtelt bárkából mind kiszáll,
szivárvány - Ararát ragyog,
s párállunk, mint az állatok.

Zivatar

Hangyaboly-futószalagon
szétszerelt bogártetem -
verőfényben idegen gyászmenet.

Földközelben fölhevült szárnyak
- féregvadász fecskék cikáznak,
fűben kiscsikó szél hempereg.
Mohás oldalon zsibongva
tipródik seregnyi gomba.

Kígyószisz körül tánc -
virágkehelyben darázs hintáz,
a kútágas lepkeszédítő libikóka
- míg eleven, mind így repes.

Az alacsony légnyomástól tompa
érzékek horkolnak,
nyáj göndörül száraz réteken,
elgyomosodott földünk
mérges párát lehel.
Gyógyító cseppekért könyörgünk:
jöjj ismétlő eső,
bőrig vetkőztető.

Már csak a tükrök állják
a ragyogást - visszaverik.
Céltalan mennykövek közeli
becsapódásai, torkolattüzei -
villám tekereg az ágon,
magasabb fordulatszámon
a szélörvény tövestől kiszakad.

Eperfák levelét hars zápor csipkedi,
forrásponton minden pocsolya,
már jégeső uszonya
söpri a kavicsokat,
tördel zsindely-pikkelyes házat,
több emeletes fákat -
hirtelen nagy vihar
perel kárvallottaival.

És tenger, ég
helyet cserél -
örök körforgás, ár-apály.
Fél testünk lenn a földben,
ábrázatunk sár-ragyás,
hajunk, mint kimosott gyökér,
ég és föld között szivárvány-kötés.

H₂O

Édesvíz, vagy sós
tenger - sok könny ered,
arcom szabályzott meder,
hullámtörő homlok -
még visszamosolygok.

Sejtet duzzasztó
élet vize, forrás
csobog a vércsatornán -
átmossák szívemet
hullámvölgyek, -hegyek.

Nap-aranymosó
aqua, water, vesi -
hajó, hal, háló szeli,
mélyvízi gyümölcse
olcsó, s drága gyöngye.

Eső, jég, a hó
álmában is beszél,
míg hét tengerig elér,
párát, felhőt lehel,
fő éltető elem.

Ér, patak, folyó
ver szikla-habokat,
majd ár-apály óceán
füröszt, mint holdvilág,
hullámsír befogad.

Változó égbolt

Csillag-kristályszerkezetű
hópehely kaleidoszkóp
virágcsokor léggyökerű
csavart sugár-oszlop

hópehely kaleidoszkóp
virágcsokor léggyökerű
csavart sugár-oszlop
csillag-kristályszerkezetű

virágcsokor léggyökerű
csavart sugár-oszlop
csillag-kristályszerkezetű
hópehely kaleidoszkóp

hópehely kaleidoszkóp
csillag-kristályszerkezetű
csavart sugár-oszlop
virágcsokor léggyökerű

A hold fényváltozásai

Első negyed: - Jégbordás égen léket üt,
                     fénysugáron függ életünk -
                     nyaktiló vérfoltosan
                     fölkel, s nyugszik pontosan.

Holdtölte: - Ott fönn Szent Dávid hegedül,
                 egy tányérantennán megül,
                 mint holdkóros űrhajós,
                 imbolyog holdudvaron.

Utolsó negyed: - Mennyország kulcsa, vert arany,
                        poklok kapuin nem matat,
                        nyit földkörüli pályát,
                        rengeti árapályát.

Újhold: - Ültess fát, termőre fordul.
             Visszfény sarlója kicsorbul -
             fehér botjával vakon
             körbe tapogat a Hold.

Álomittasan

A csönd éteri, tiszta
- violinkulcs a nyitja.

Pezsgő felszínre följött
fény-trillák: igazgyöngyök.

Csak félig nyílt világok
törlik szemből az álmot.

A vert csipkefüggönyön
szűrődő sugárözön.

Szórt fények üvegporát
görgeti könnyem tovább.

Mint vércsatornás vasra
alvad kiserkent gyanta.

Friss, fagyálló nedveit
alélt ág csepegteti -

Éjjel mindig meghalok,
s költögetnek nappalok.

Vegyesbolt

Ugrottam, mint aprópénz,
perdülve a boltba
(magam is vásárfia volnék)
fontoskodva álltam sorba
kenyérért, filléres fűszerért,
keserű, édes ízekért,
mindegy erős, vagy savanyú,
ha számban a cukorka.

Mint keleti kereskedő,
kit a vásár fölizgatott,
vettem aromát, illatot,
csábított szín és forma,
bűvölt a szatócs,
játszott a mérleg
(szűkösen futotta pénzem)
déligyümölcs, kávé, párlat
még most is csiklandozza
ínyemet, orrcimpámat.

Bogáncs bókol

Szemem világát
szépséged elveszi -
színkép-legyezővel
Napját nem rejtheti.

Lélek tisztásán
vélt nehezék billen -
fénysugár-bokréta:
szitakötő, pille.

A szív kamráját
bánat fosztogatja -
testem tüskevárát
belülről nyithatja.

Virágének

Tiltott fa ágáról
kívánatos gyümölcs
hull emberpár ölébe.

Eget verő zápor
közös fedél alá
terel - villám nem érhet.

Szerelem hajléka
a kontyos nádkunyhó,
vakablakos albérlet.

Éhbér a csók, néha
megejt az árvaság.
Várlak sóval, kenyérrel.

Présháznál

A vulkanikus hegyoldal
tüzes óborral köszönt -
áttetsző őszi éggel
muskotály zöld pohár.

Törköly aranyrögök
füstölnek, mint a tőzeg,
muslicák zümmögő
kórusát hallgatom,
maligánfoka van a levegőnek.

Bent gerendára aggatott
szőlőfürtök csendülnek össze,
mindig az utolsó csöppet
sajtolja ki a prés,
ablak öblében gyertyafény
fullad a mustborba.

A falhoz csapott sötét
hull csillag-szilánkokra.

Ki otthontalan, hontalan

Fészket, földvárat itt
valahol meghúzódni
épít az állat is.

Hazátlanul még élhetsz,
ha összetart kisebbséged,
lehet honvágyad
csonka országban.

Betonelemként kötne véred,
szentelve házat - lenne várad.

Egy kis hazai

Ahogy megszületünk sorban,
iskolázunk porban, hóban.

Álmodunk mesevilágról,
s lám, egy mondóka kiszámol.

Faágon négy évszak hintáz,
csak játékos kedvünk mintás.

Pattogatott kukorica:
ugrál ördög lánya, fia.

Kút körül cselez a labda,
durván ránk csörren az ablak.

Bús, fakard-forgató honfi,
még fontosabb a baromfi.

Füttyre pulykaméreg prüsszög:
„Inkább a leckével küszködj!”

„Anyaszomorító gyerek,
majd megtudod, ha nem leszek!”

Napfogyatkozás

Gondolkodó

Ne zavard köreit!
Kozmikus fekete lyuk
dobban a szíve helyén.
Fénygörbület-glóriás
fejében táguló világ -

Bejut csillagközi résen,
mélyhűtötten, félébren
a fotocellás kapun át -

A cseppkőbarlang koponya
hallójárataiban requiem
mennydörög - Isten közelít.

Napfogyatkozás

Délben éjsötét
égbolt zárult fölénk -
örök világosság
helyén kriptafödél.

Tudós papok imádkozzak,
hogy félelmesen együtt álljanak

a Föld, a Hold, a Nap.

Haláltusa

Csalitban csapkod
meglőtt madár,
mérges gázban,
vízben rúgkapál
levegőért, kékül,
mint az akasztott,
buborék puffasztja már -

fulladás végül
minden halál.

János öcsém temetése

Ítéletidő harsonázik:
„Dies irae, dies illa...”
a koporsó-hangszekrény fölnagyítja
jajkiáltásunkat e kórházszagú télben -
a gyülekezet holttá nyilvánít
cserbenhagyott áldozat.
Hóvihar-gyászlepel ránk szakad,
összeborul élő és halott,
fölsír a búcsúztató ének:
„Én esendő, árva lélek...”

Fölenged nagy szívedtől
a jég-röggé dermedt föld,
ha zokogását hallod -
anyánk a sirató asszony!

S fölszívódsz, mint a méreg,
a fagy tükrei torzítják
még dacosabb arcéled,
a fák deres koronái
lobogtatják bozontos hajad,
a holdkorong immár karnyújtásnyi,
ereszen jégcsapok szögciterái
ujjbeggyel tavaszt tapintanak.

Föltelefonálni egy futó indán -
itt csöndül fülemben
kalapács, üllő, kengyel
- testvérem, nem hallik szavad!
- segítenék is már,
de gyalul szembeszél,

csontig hatol szálka jég,
nem önkezed illesztette koporsón
hagyod, hogy a csontváz doboljon.

Meg nem szólaltatott hangszer szomorúsága,
nem Isten hagyott félbe, te árva.
Ki dalba fojtott vágyait ki nem éli,
boldogtalan szerelme: a szép
költemény, muzsika, kép,
agysejtjeit idegen bánat emészti,
lelke röpköd az ég üvegfalának.

Ne hagyd, hogy zokogás vállon veregessen,
most te oldozz fel engem.
Lehelnék beléd életet,
mint mikor kiskorodban
darázscsípés ijesztett félholtra
(nem a halál fullánkja!)
hátadra ha gúnycédulát tűztek,
vagy szégyenkörbe űztek,
számíthattál gyors szabadulásra.

Nem tűzre való rossz fa
voltál, könny jó anyánk szemében.
Szörnyekkel küzdöttél ébren,
s mint aki szárnyakat növeszt,
forgattad könyöködet
dúlt idegeid villamosszékében,
most suhansz a végtelen alagútban
fény felé, hogy égben keressél fészket.

Anyám halálos ágyánál

A szem hal meg előbb
- tükör a száj előtt,
megsüketít e csönd.

Életem szülője,
halálom bölcsője,
keresztem vivője.

*

Csak nyugovóra térni,
csöndesen elaludni,
már semmiről se tudni,
meghalni hangtalanul -

Hozzá irgalmas volt az Úr.

Nekropolisz

Az élővel határos
közeli falu, város,
évgyűrűsen növekedő
ország már a temető.

Régi képek hátlapjára

Lavórban meztelenkedő
csecsemő a fényképen
(baby-étel reklámmosoly)
aztán hintaló táltoson
kivont fakarddal fenekedik
a durcás kisgyerek -
rontana hétfejű sárkányra,
s ledönti tűszúrásos nátha.

Telihold léggömbje ellebeg,
utána sugarak Jákob-létrája,
ébresztenek tátika harsonák -
rózsa-királylányt véd a kardvirág.

S íme, első áldozós fényképem
- anyám kisimuló emléke.

Előző életében ő
tanítókisasszony, bölcselő,
fölszabadult kérője ezermester.
- írástudóvá így lehettem.

Mostoha sorsuk kitelt,
még néhány békeév,
s megint világégés emészti meg,
romba dőlt az ország
- Kelet és Nyugat hídja.

Kizökkent ötvenes évek,
itt négy gyerek a 'béke frontján',
mosolyalbum - villanófényben,
ezüstben gyászol negatívja.

Látlelet

Öregszem.
Ráncot vet a tükör
- a feneketlen kút,
ha nézem benne arcom -
Készül halotti maszkom.

Évek múltán

Mély homlokránc a horizont -
Összegyűjt fényt meg könnyet
a messze látók szemgödre.
Testközeli, ami távoli volt.

Szívünk: huzatban gyertyavilág,
de Isten tenyere vigyáz.

Őrangyalként követ
árnyunk - sötétség hírnöke.
De várhat még az éj
- az öröklét övé.

Akár a mohazöld,
benövi házunkat a csönd.
Redői függönyén kinéz
szülőnk szomorú arca:
fénytöréstől véreres
szürke hályogos szemek,
motyogó, aszalt szilva ajkak -
romba dől a ház lakatlan.

Holdsütésben napoznak öregek -
panasszal aládúcolt az eresz.
Nagyothallónak muzsikál
lehangolt, régi zongoránk,
himbál torziós ingaként
a hintaszék,
ha csont törik, szilánkosan,
mint drága porcelán.

Jelen van a múlt
mindenütt, mint az Úr -
Szerszámokkal örökölt mozdulatsor,
mozsár-harangban tört hangok,
véráldozatot kér e föld:
acél-, vagy bukósisak koponya
kelyhéből kiloccsant agyvelőt.

Suhanó álomból kihajolni veszélyes!
Túloldalra átvezet a félelem,
vár egy lefoglalt sírhely - évszámra
fölerősítve ragyog a márvány,
dália-kandeláberek égnek,
gyásznövény aszfodélosz
virraszt - királyné gyertyája.
Élősködő fehérfagyöngy
halált visszarettent.

Orpheusz elejtett furulyája
nyomában ibolya serked.